
Hogy hogyan lesz az unalmas, őszi kertjéből az utca legfényűzőbb, ünnepi kertje?
Hogy hogyan lesz az unalmas, őszi kertjéből az utca legfényűzőbb, ünnepi kertje?
Hozzávalók: hangulat és fények

Adventi fények
Az első téli hónap december. Ennek a hónapnak különös jelentősége van. Az év utolsó hónapja. Már az eleje is ünneppel kezdődik. Mikulás, karácsony, szilveszter. Így jönnek sorra az ünnepek. Talán egész évben várjuk őket. Ezért már a hónap elején belecsöppenünk az ünnepi hangulatba, az adventi készülődések által. Ilyenkor a hangulat is jelzi az ünnepek közeledtét. Az utcák, a kertek, teraszok ünnepi fényekbe öltöznek, így jelezve azt, hogy „gazdájuk” már nagyon várja az ünnepeket.

Rohanó hétköznapok, áldott, ünnepi fények
Az adventi készülődés egyfajta szeretet teljes hangulatot ébreszt az emberekben. Amikor vége a munkának és holtfáradtan rohanunk haza felé, általában már sötét van. De ha hirtelen megpillantunk egy díszesen kivilágított körutat a villamosról, vagy egy LED füzérekkel feldíszítette kertvárosi rész mellett haladunk el, hirtelen megáll a rohanás és a stressz helyett kellemes érzés tölt el bennünket.

Nem lehetnek mindig vegasi fények az utcákon, de legalább ilyenkor jelezzük az ünnepek közeledtét!

Manapság már a karácsonyfa díszítés is trendek szerint történik. Ki ragaszkodik az állandóhoz, ki követi a divatot. Így van ez a kert díszkivilágításával is. Lehet ezer színben pompázó kültéri, LED füzérekkel teli kertet varázsolni könnyedén, de lehet egyszínű, szolidabb kivilágítást is választani. Ami a lényeg, hogy az Ön hangulatát jelképezze.
Ön megálmodja
Mi megvalósítjuk
Lámpaspecialista
Nincs olyan projekt ami túl kicsi vagy túl nagy
Tervezés. Design. Kivitelezés.
Mostanában írtuk:





Keressen egy ingyenes konzultációra!
Kitaláljuk, megtervezzük és kivitelezzük lakása világítási rendszerét.
Legutóbbi hozzászólások